Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szőlős és egy garázs…
1989 nyara, Balatonfűzfő. Emlékszem akkor még a Nitrokémiánál, egy nagy állami vállalat
kereskedelmi részlegén dolgoztam, ott találkoztam Novák László alapító társammal. Hiába egy
cégnél dolgoztunk, a közös pont mindig is az állat, de főleg a madár szeretet volt. Ő fotózott és ezt
nagyon jól csinálta, mint ahogy ezt számos nemzetközi díj bizonyítja. Én solymásztam, lenyűgöz a
ragadozómadarak kecsessége és akrobatikus repülési képességük.
Eleinte motor plexiket, és műanyag alkatrészeket kezdtünk el gyártani Laci garázsában, a szőlőjében.
Csak ott volt olyan méretű helyiség, ahová befértek a plexihajlító gépeink. Nehéz idők voltak, sok volt a
munka és csak ketten voltunk. Ez ment egy-két évig, majd egyik autókereskedő barátunk megkeresett,
hogy „Figyelj Jani, tudnátok ti ilyen műanyag légterelőt csinálni? Olyat, mint az az öblös
nagydarab, csak keskenyebbet és szebbet?” A válasz a természetesen volt…
Szép lassan elkezdtünk gyarapodni, elkezdett növekedni a céges család. Szépen tudtunk fejlődni,
én átvettem az értékesítési feladatokat, Laci pedig tovább csinálta, amit szeretett, fejlesztette a terméket. Kitalált egy új rögzítési módot, ami addig ismeretlen volt. A hornyos „U” profilos rögzítést,
ami esztétikusabb és tartósabb lett, mint a ragasztás. Máig egyedülállóan biztonságosak a légterelőink
ettől a megoldástól.
Büszkévé tesz minket, hogy mennyien szeretik a termékünknet, visszatérő vásárlóink és a visszajelzéseik adnak nekünk újra és újra lendületet, reméljük még legalább 30 évig.
[KÖSZÖNET] Ezúton is köszönöm minden vásárlónknak, partnerünknek a legkisebbtől a legnagyobbig, hogy velünk tartanak az úton.
Tóth János
alapítótárs, tulajdonostárs
Szatuna Kft

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése